pronađen 1846 Rezultati za: hû
Egy Eutichusz nevû ifjú az ablakban ült, s Pál hosszú beszéde alatt úgy elnyomta az álom, hogy álmában lezuhant a harmadik emeletrõl. Holtan szedték össze. (Apostolok Cselekedetei 20, 9)
Ami pedig a pogányságból megtért hívõket illeti, mi levélben közöltük velük határozatunkat, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott hústól, a vértõl, a fojtott állattól és a paráznaságtól." (Apostolok Cselekedetei 21, 25)
Az egész város felbolydult, összeszaladt az egész nép. Megragadták Pált, kihurcolták a templomból, a kapukat pedig gyorsan bezárták. (Apostolok Cselekedetei 21, 30)
Maga a fõpap és a vének tanácsa a tanúm. Megbízólevelet is kaptam tõlük, azzal mentem el Damaszkuszba, a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam õket, hadd bûnhõdjenek. (Apostolok Cselekedetei 22, 5)
Uram - feleltem -, tudják rólam, hogy én voltam, aki zsinagógáról zsinagógára járva börtönbe hurcoltam és megvesszõztettem azokat, akik hittek benned. (Apostolok Cselekedetei 22, 19)
Ám ennek teljesedését tizenkét törzsünk is reméli, ha hûségesen szolgál az Istennek, éjjel-nappal. Emiatt a remény miatt vádolnak a zsidók, király! (Apostolok Cselekedetei 26, 7)
Mindnyájan földre hullottunk, s ekkor egy hangot hallottam, amint héber nyelven megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen! (Apostolok Cselekedetei 26, 14)
Egy adramittiumi hajóra szálltunk fel, amely az ázsiai kikötõk felé tartott, és kifutottunk a tengerre. A tesszalonikai macedón Arisztarchusz is velünk tartott. (Apostolok Cselekedetei 27, 2)
Miután mégis fölhúzták, védõintézkedést tettek, s körülkötözték a hajót. Féltek, hogy a Szirtisznek ütõdnek, lebocsátották a lassítót, s így sodródtak tovább. (Apostolok Cselekedetei 27, 17)
Mérõónt bocsátottak le, s húsz ölet mértek. Kisvártatva ismét lebocsátották a mérõónt, s most tizenötöt mutatott. (Apostolok Cselekedetei 27, 28)
Amikor egy földnyelvhez jutottunk, ráfuttatták a hajót. A hajó orra befúródott, és mozdulatlan maradt, de a hajó fara a nagy hullámveréstõl kezdett szétesni. (Apostolok Cselekedetei 27, 41)
mert megkérgesedett ennek a népnek a szíve. Fülükre nagyot hallanak, szemüket behunyják, nehogy lássanak a szemükkel, halljanak a fülükkel, értsenek a szívükkel, és megtérjenek, hogy meggyógyítsam õket. (Apostolok Cselekedetei 28, 27)