pronađen 491 Rezultati za: lett

  • Tõletek kiindulva terjedt el az Úr szava, s nem is csupán Macedóniában és Achájában; Istenbe vetett hitetek mindenütt ismeretes lett, ezért nem is kell róla beszélnünk. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 8)

  • Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 3, 9)

  • s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítõnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Õ legyõzte a halált, s felragyogtatta elõttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal, (Timóteusnak írt II. levél 1, 10)

  • De annyit azért már látunk, hogy Jézus, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért a dicsõség és nagyság koszorúját nyerte el, hiszen az Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált. (Zsidóknak írt levél 2, 9)

  • Illett ugyanis, hogy azt, akiért és aki által minden lett, mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre, az üdvösség szerzõjeként a szenvedésben tökéletesítse. (Zsidóknak írt levél 2, 10)

  • Ha a levita papság, amelynek szolgálata idején a nép a törvényt kapta, elvezetett volna a tökéletességre, mi szükség lett volna még rá, hogy más fõpap jöjjön, Melkizedek rendje szerint, nem pedig Áron nemzetségébõl? (Zsidóknak írt levél 7, 11)

  • aki nem a testi leszármazás törvénye alapján lett azzá, hanem a halhatatlan élet erejébõl. (Zsidóknak írt levél 7, 16)

  • Ennek megfelelõen Jézus egy kiválóbb szövetség kezese lett. (Zsidóknak írt levél 7, 22)

  • Ha ugyanis az elsõ (szövetség) kifogástalan lett volna, nem volna szükség a másodikra. (Zsidóknak írt levél 8, 7)

  • A hitbõl ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett. (Zsidóknak írt levél 11, 3)

  • A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekrõl, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitbõl fakadó megigazulásból lett örökös. (Zsidóknak írt levél 11, 7)

  • Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. (Zsidóknak írt levél 11, 15)


“O mais belo Credo é o que se pronuncia no escuro, no sacrifício, com esforço”. São Padre Pio de Pietrelcina