pronađen 52 Rezultati za: utolsó cselekedetek

  • Úgy látom ugyanis, hogy Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványosságul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is. (Korintusiaknak írt I. levél 4, 9)

  • Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 9)

  • Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen "mindent lába alá vetett". (Korintusiaknak írt I. levél 15, 26)

  • Ahogy az Írás mondja: "Ádám, az elsõ ember élõ lénnyé lett", az utolsó Ádám pedig éltetõ lélekké. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 45)

  • Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idõk következnek. (Timóteusnak írt II. levél 3, 1)

  • Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda, és ez a rozsda tanúul szolgál ellenetek, és megemészti testeteket, mint a tûz. Vagyonotokat gyarapítottátok még az utolsó napokban is. (Szent Jakab levele 5, 3)

  • Az Isten hatalma megõrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó idõben majd megnyilvánuljon. (Szent Péter I. levele 1, 5)

  • Õt (Isten) elõre, már a világ teremtése elõtt kiválasztotta, de csak az utolsó idõkben jelent meg, miattatok. (Szent Péter I. levele 1, 20)

  • Elõször is értsétek meg, hogy az utolsó napokban csúfondáros gúnyolódók fognak fellépni, akik saját vágyaik szerint élnek, (Szent Péter II. levele 3, 3)

  • Gyermekeim, itt az utolsó óra, és mint hallottátok, hogy eljön az antikrisztus, most sok antikrisztus támadt. Ebbõl tudjuk, hogy itt az utolsó óra. (Szent János I. levele 2, 18)

  • Megmondták nektek, hogy az utolsó idõben lesznek majd, akik gúnyolódnak, akik istentelen szenvedélyeiktõl vezettetve élnek. (Szent Júdás levele 1, 18)

  • Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: "Ne félj! Én vagyok az elsõ és az utolsó (Jelenések könyve 1, 17)


“O trabalho é tão sagrado como a oração”. São Padre Pio de Pietrelcina