pronađen 76 Rezultati za: visszatérés Istenhez

  • Testvérek! Szívbõl óhajtom üdvösségüket, s imádkozom érte az Istenhez. (Rómaiaknak írt levél 10, 1)

  • Kérlek benneteket, testvérek, a mi Urunk, Jézus Krisztusra s a Szentlélek szeretetére, legyetek segítségemre: imádkozzatok értem Istenhez, (Rómaiaknak írt levél 15, 30)

  • Ítéljétek meg magatok, illik-e az asszonynak födetlen fõvel imádkoznia Istenhez? (Korintusiaknak írt I. levél 11, 13)

  • Aki ugyanis az elragadtatás nyelvén szól, nem emberekhez beszél, hanem az Istenhez. Senki sem érti, hiszen a Lélektõl indíttatva titokzatos dolgokat mond. (Korintusiaknak írt I. levél 14, 2)

  • a benne való hit által van bizalmunk és biztonságos utunk Istenhez. (Efezusiaknak írt levél 3, 12)

  • Az emberek maguktól beszélnek róla, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élõ és igaz Istennek szolgáljatok, (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 9)

  • intettünk, buzdítottunk és kértünk benneteket, éljetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki meghívott titeket dicsõséges országába. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 12)

  • Ezért minden tekintetben hasonlóvá kellett válnia testvéreihez, hogy irgalmas és Istenhez hûséges fõpap legyen, és kiengesztelje a nép bûneit. (Zsidóknak írt levél 2, 17)

  • a törvény tudniillik nem vezetett el a tökéletességre, csak elõkészítõje volt egy jobb reménynek, amely közelebb visz az Istenhez. (Zsidóknak írt levél 7, 19)

  • Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Õ van és megjutalmazza azt, aki Õt keresi. (Zsidóknak írt levél 11, 6)

  • az égben számon tartott elsõszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, (Zsidóknak írt levél 12, 23)

  • Közeledjetek az Istenhez, s majd õ is közeledik hozzátok. Mossátok tisztára kezeteket, bûnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, megosztott lelkûek. (Szent Jakab levele 4, 8)


“Onde não há obediência, não há virtude. Onde não há virtude, não há bem, não há amor; e onde não há amor, não há Deus; e sem Deus não se chega ao Paraíso. Tudo isso é como uma escada: se faltar um degrau, caímos”. São Padre Pio de Pietrelcina