Fondare 15732 Risultati per: öt

  • Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefa leveleket fûztek össze, és kötényt csináltak maguknak. (Teremtés könyve 3, 7)

  • Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellõben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtõztek az Úristen elõl a kert fái között. (Teremtés könyve 3, 8)

  • Õ így válaszolt: "Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtõztem." (Teremtés könyve 3, 10)

  • De õ így szólt: "Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyrõl megtiltottam, hogy egyél?" (Teremtés könyve 3, 11)

  • Az ember így válaszolt: "Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem." (Teremtés könyve 3, 12)

  • Az Úristen így szólt a kígyóhoz: "Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mezõ minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. (Teremtés könyve 3, 14)

  • Az embernek ezt mondta: "Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. (Teremtés könyve 3, 17)

  • Azután így szólt az Úristen: "Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!" (Teremtés könyve 3, 22)

  • Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjébõl, hogy mûvelje a földet, amelybõl lett. (Teremtés könyve 3, 23)

  • Amikor az embert elûzte, az Éden kertjébõl keletre odaállította a kerubokat és a fenyegetõ tüzes kardot, hogy õrizzék az élet fájához vezetõ utat. (Teremtés könyve 3, 24)

  • Bizonyos idõ elteltével történt, hogy Kain a föld termésébõl áldozatot mutatott be az Úrnak. (Teremtés könyve 4, 3)

  • Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából. Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára, (Teremtés könyve 4, 4)


“É difícil tornar-se santo. Difícil, mas não impossível. A estrada da perfeição é longa, tão longa quanto a vida de cada um. O consolo é o repouso no decorrer do caminho. Mas, apenas restauradas as forças, é necessário levantar-se rapidamente e retomar a viagem!” São Padre Pio de Pietrelcina