Fondare 105 Risultati per: Apja

  • Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: (Lukács evangéliuma 1, 67)

  • Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. (Lukács evangéliuma 2, 33)

  • Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messzirõl meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. (Lukács evangéliuma 15, 20)

  • Erre õ megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. (Lukács evangéliuma 15, 28)

  • Pál magával akarta vinni útitársul, ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, hisz mindenki tudta, hogy az apja görög volt. (Apostolok Cselekedetei 16, 3)

  • Publiusz apja láztól és vérhastól gyötörten ágyban feküdt. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette kezét és meggyógyította. (Apostolok Cselekedetei 28, 8)

  • Egyébként az a hír járja, hogy paráznaság fordul elõ köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki apja feleségével él. (Korintusiaknak írt I. levél 5, 1)

  • Róla azonban tudjátok, mennyire megbízható, hiszen, mint a gyermek apja mellett, úgy szolgált mellettem az evangélium ügyében. (Filippieknek írt levél 2, 22)

  • Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: az Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít? (Zsidóknak írt levél 12, 7)


“Não sejamos mesquinhos com Deus que tanto nos enriquece.” São Padre Pio de Pietrelcina