Fondare 16 Risultati per: Hirdetjük

  • Jóllehet elõzõleg Filippiben szenvedés és bántalom ért bennünket, amint tudjátok, mégis - bízva Istenünkben - vállalni mertük, hogy hirdetjük nektek az Isten evangéliumát, a sok nehézség ellenére is. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 2)

  • Ami kezdettõl fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. (Szent János I. levele 1, 1)

  • Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. (Szent János I. levele 1, 2)

  • Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az õ Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. (Szent János I. levele 1, 3)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.” São Padre Pio de Pietrelcina