Fondare 1506 Risultati per: Majd

  • Majd búcsút vettünk egymástól, mi hajóra szálltunk, õk meg hazatértek. (Apostolok Cselekedetei 21, 6)

  • Odajött, elvette Pál övét, és összekötözte vele kezét, lábát, s így szólt: "Ezt üzeni a Szentlélek: Azt a férfit, akié ez az öv, a zsidók így kötözik majd meg Jeruzsálemben és kiszolgáltatják a pogányoknak." (Apostolok Cselekedetei 21, 11)

  • Megkérdeztem: Mit tegyek, Uram? - Állj fel, és menj Damaszkuszba - felelte az Úr -, ott majd megmondják neked, mit kell tenned. (Apostolok Cselekedetei 22, 10)

  • kijelentette: "Ha majd vádlóid is megjelennek, kihallgatlak." Megparancsolta, hogy Heródes palotájában tartsák õrizetben. (Apostolok Cselekedetei 23, 35)

  • Félix elodázta az ügyet, mert sok mindent tudott errõl a tanításról: "Ha majd Liziász ezredes megérkezik, döntök ügyetekben." (Apostolok Cselekedetei 24, 22)

  • Amikor azonban az igazságosságról, az önmegtartóztatásról és az eljövendõ ítéletrõl beszélt, Félix megrettenve félbeszakította: "Most elég, mehetsz. Majd alkalomadtán hívatlak." (Apostolok Cselekedetei 24, 25)

  • De közben azt is remélte, hogy pénzt tud majd Páltól kizsarolni. Ezért gyakrabban hívatta, hogy elbeszélgessen vele. (Apostolok Cselekedetei 24, 26)

  • A fõpapok és az elõkelõ zsidók elé járultak, és elõadták panaszukat Pál ellen, majd könyörögve (Apostolok Cselekedetei 25, 2)

  • De semmi biztosat nem tudok róla írni az uralkodónak. Ezért elétek hozattam, fõképp teeléd, Agrippa király, hogy majd a kihallgatás után tudjak mit írni. (Apostolok Cselekedetei 25, 26)

  • De kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztõje és tanúja légy annak, amit láttál, és amit majd még ezután fogsz látni. (Apostolok Cselekedetei 26, 16)

  • Megvédelek népedtõl és a pogányoktól, akikhez majd küldelek, (Apostolok Cselekedetei 26, 17)

  • hirdettem elõször Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben és egész Júdeában, aztán a pogányoknak, hogy tartsanak bûnbánatot és forduljanak az Istenhez igaz bûnbánatból fakadó tettek útján. (Apostolok Cselekedetei 26, 20)


“Ele e ouvir a Sua voz por meio das Suas inspirações e iluminações interiores.” São Padre Pio de Pietrelcina