Fondare 950 Risultati per: Pedig

  • Ti pedig, testvérek, ne unjatok bele a jótettekbe. (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 3, 13)

  • Akinek pedig hívõ gazdája van, ne hanyagolja el kötelességét azért, mert testvére, hanem annál szívesebben szolgáljon neki, hogy hívõ, így az Isten elõtt kedves és törekszik a jóra. Ezt tanítsd, erre buzdíts! (Timóteusnak írt I. levél 6, 2)

  • A tisztának minden tiszta, a tisztátalannak és a hitetlennek pedig semmi sem tiszta, mert romlott az értelmük és a lelkiismeretük. (Titusznak írt levél 1, 15)

  • Egykor haszontalan volt számodra, most pedig számodra is, számomra is hasznos. (Filemonnak írt levél 1, 11)

  • az Isten pedig különféle jelekkel, hatalmas csodákkal, és a Szentlélek tetszése szerint osztogatott adományaival igaznak bizonyított. (Zsidóknak írt levél 2, 4)

  • Mûve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, (Zsidóknak írt levél 5, 9)

  • Ha a levita papság, amelynek szolgálata idején a nép a törvényt kapta, elvezetett volna a tökéletességre, mi szükség lett volna még rá, hogy más fõpap jöjjön, Melkizedek rendje szerint, nem pedig Áron nemzetségébõl? (Zsidóknak írt levél 7, 11)

  • Hiszen köztudomású, hogy Urunk Júda törzsébõl származott, e törzzsel kapcsolatban pedig nem beszélt Mózes a papságról. (Zsidóknak írt levél 7, 14)

  • Ha tehát itt új szövetségrõl beszél, a régit elévültnek tekinti. Ami pedig elévült és idejét múlta, az közel van a megszûnéshez. (Zsidóknak írt levél 8, 13)

  • Hit nélkül pedig nem lehet senki sem kedves, aki ugyanis az Istenhez járul, hinnie kell, hogy Õ van és megjutalmazza azt, aki Õt keresi. (Zsidóknak írt levél 11, 6)

  • Hangja akkor a földet rendítette meg, most pedig ezt ígéri: "Még egyszer megrendítem, de nemcsak a földet, hanem az eget is." (Zsidóknak írt levél 12, 26)

  • A hitbõl fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bûnöket követett el, bocsánatot nyer. (Szent Jakab levele 5, 15)


“Se precisamos ter paciência para suportar os defeitos dos outros, quanto mais ainda precisamos para tolerar nossos próprios defeitos!” São Padre Pio de Pietrelcina