Fondare 688 Risultati per: Uram

  • Ha ez a dolog mégis uramtól és királyomtól indult volna ki, akkor nem adtad tudtára szolgáidnak, ki üljön utódnak uram és királyom trónjára." (Királyok I. könyve 1, 27)

  • Erre Jojada fia, Benaja így válaszolt a királynak: "Úgy legyen! Az Úr erõsítse meg uram és királyom szavait! (Királyok I. könyve 1, 36)

  • Ahogy az Úr vele volt urammal és királyommal, legyen Salamonnal is, tegye trónját még dicsõségesebbé, mint amilyen uram és királyom trónja volt." (Királyok I. könyve 1, 37)

  • Simi ezt felelte a királynak: "Rendben van, amint uram és királyom parancsolta, úgy tesz majd szolgád." Simi tehát sokáig élt Jeruzsálemben. (Királyok I. könyve 2, 38)

  • Igen, Uram és Istenem, királlyá tetted szolgádat atyám helyett. De hát fiatal ember vagyok, nem tudom, miként kell uralkodni. (Királyok I. könyve 3, 7)

  • "Engedj meg, Uram! Én, és ez az asszony itt ugyanabban a házban lakunk. Szültem a jelenlétében a házban. (Királyok I. könyve 3, 17)

  • Akkor az az asszony, akinek a gyerek a sajátja volt - mivel fölébredt benne a fia iránti szeretet -, azt mondta a királynak: "Engedelmeddel, uram, adjátok oda neki a gyermeket, ne öljétek meg!" A másik ellenben így kiabált: "Ne legyen se az enyém, se a tied, vágd ketté!" (Királyok I. könyve 3, 26)

  • De Uram, Izraelnek Istene, tartsd meg azt is szolgádnak, az én atyámnak, Dávidnak, amit akkor ígértél, amikor ezt mondtad: Sohasem leszel híjával olyan utódnak, aki színem elõtt majd a trónon ül, föltéve, hogy utódaid ügyelnek útjukra s színem elõtt járnak, ahogyan te a színem elõtt jártál. (Királyok I. könyve 8, 25)

  • De hallgasd meg szolgád imáját és könyörgését, Uram, én Istenem, s halld meg kiáltásomat és kérésemet, amellyel ma hozzád fordulok! (Királyok I. könyve 8, 28)

  • Hisz kiválasztottad magadnak a föld népei közül, amint megígérted szolgádnak, Mózesnek szája által, amikor kivezetted atyáinkat Egyiptomból, Uram, Isten!" (Királyok I. könyve 8, 53)

  • Aztán az Úrhoz fordult: "Uram, én Istenem, hát csakugyan szerencsétlenségbe sodrod ezt az özvegyet, akinél lakom, s megölöd a fiát?" (Királyok I. könyve 17, 20)

  • Majd háromszor a fiúra borult és segítségül hívta az Urat: "Uram és Istenem, engedd, hogy visszatérjen a lélek ebbe a fiúba!" (Királyok I. könyve 17, 21)


“Caminhe com alegria e com o coração o mais sincero e aberto que puder. E quando não conseguir manter esta santa alegria, ao menos não perca nunca o valor e a confiança em Deus.” São Padre Pio de Pietrelcina