Fondare 170 Risultati per: azzal

  • Leborultam, mert az Úr azzal fenyegetõzött, hogy elpusztít benneteket, s negyven nap és negyven éjjel arcra borulva (Második Törvénykönyv 9, 25)

  • Józsue tehát hirtelen rajtuk ütött, miután az egész éjszakát azzal töltötték, hogy felvonuljanak Gilgalból. (Józsue könyve 10, 9)

  • Akkor Efraim emberei így szóltak Gedeonhoz: "Mi volt a szándékod azzal, hogy minket nem hívtál meg, amikor Midián ellen vonultál?" És keményen beszéltek vele. (Bírák könyve 8, 1)

  • Az Úr kezetekbe adta Midián fejedelmeit, Orebet és Zebet. Össze lehet-e hasonlítani az én tettemet azzal, amit ti vittetek végbe?" E szavakra lecsillapult haragjuk. (Bírák könyve 8, 3)

  • sem azzal, hogy a néptõl mi jár a papnak. Ha valaki áldozatot mutatott be, amikor a hús még fõtt, odament a pap szolgája, kezében háromágú villát tartva, (Sámuel I. könyve 2, 13)

  • De az ammonita Nachas így válaszolt nekik: "Csak azzal a föltétellel kötök veletek békét, hogy mindegyiteknek kiszúrom a jobb szemét, s ezzel egész Izraelre gyalázatot hozok." (Sámuel I. könyve 11, 2)

  • Így szóltak Sámuelhez: "Imádkozz szolgáidért az Úrhoz, Istenedhez, nehogy mind meghaljunk, amiért bûneinket még azzal a gonoszsággal is megtetéztük, hogy királyt kívántunk magunknak." (Sámuel I. könyve 12, 19)

  • Dávid ezt mondta Saulnak: "Ne veszítse el uram miatta a bátorságát! Szolgád elmegy és megmérkõzik azzal a filiszteussal." (Sámuel I. könyve 17, 32)

  • Ne törõdjék uram azzal a gonosz emberrel, Naballal, mert méltán viseli nevét. Úgy hívják, hogy "Durva", és csakugyan csupa durvaság. Én, a te szolgálód nem láttam embereidet, akiket küldtél. (Sámuel I. könyve 25, 25)

  • Ezeket Dávid király az Úrnak szentelte azzal az arannyal-ezüsttel egyetemben, amelyet abból, amit a leigázott népektõl, (Sámuel II. könyve 8, 11)

  • Neked adtam urad házát és a kebledre urad asszonyait, rád bíztam Izrael házát és Júda házát. S ha ez kevés lett volna, még megtetéztem volna ezzel meg azzal. (Sámuel II. könyve 12, 8)

  • Erre az asszony azt mondta: "Hát akkor miért forgatott olyan gondolatokat magában a király az Isten népe ellen, hogy nem engedi hazatérni azt, akit számûzött mert hisz azzal, hogy ilyen ítéletet hozott, saját magát bûnösnek mondta ki. (Sámuel II. könyve 14, 13)


“Lembre-se de que você tem no Céu não somente um pai, mas também uma Mãe”. São Padre Pio de Pietrelcina