Fondare 83 Risultati per: kiment

  • Aztán egy példabeszédet mondott. "Egy embernek a szõlejében volt egy fügefa. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. (Lukács evangéliuma 13, 6)

  • Nappal a templomban tanított, éjszakára pedig kiment az Olajfák-hegyére, és ott töltötte az idõt. (Lukács evangéliuma 21, 37)

  • Ezután kiment, és szokása szerint elindult az Olajfák-hegyére. A tanítványok is elkísérték. (Lukács evangéliuma 22, 39)

  • Kiment és keserves sírásra fakadt. (Lukács evangéliuma 22, 62)

  • Jézus kiment az Olajfák hegyére, (János evangéliuma 8, 1)

  • Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. (János evangéliuma 18, 1)

  • Júdás kapott egy csapat katonát, és a fõpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. (János evangéliuma 18, 3)

  • Pilátus ezt mondta: "Mi az igazság?" E szavakkal újra kiment a zsidókhoz, és kijelentette: "Én nem találom semmiben bûnösnek. (János evangéliuma 18, 38)

  • Pilátus ismét kiment, és így szólt hozzájuk: "Nézzétek, elétek vezetem. Értsétek meg: nem találom semmiben sem bûnösnek." (János evangéliuma 19, 4)

  • A hét elsõ napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. (János evangéliuma 20, 1)

  • Mert sok megszállottból - hangosan kiáltozva - kiment a tisztátalan lélek, és sok béna meg sánta meggyógyult. (Apostolok Cselekedetei 8, 7)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.” São Padre Pio de Pietrelcina