Znaleziono 361 Wyniki dla: tett

  • De meggyõzõdtem róla, hogy semmi olyat nem tett, amiért halált érdemelne. Mégis, mivel a fölséghez fellebbezett, úgy határoztam, hogy elküldöm. (Apostolok Cselekedetei 25, 25)

  • És most bíróság elõtt állok, mert reméltem az ígéretben, amelyet az Isten atyáinknak tett. (Apostolok Cselekedetei 26, 6)

  • s ahogy kivonultak, így beszélgettek egymás közt: "Ez az ember semmi olyat nem tett, ami miatt halált vagy börtönt érdemelne." (Apostolok Cselekedetei 26, 31)

  • Akiket elõre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsõítette. (Rómaiaknak írt levél 8, 30)

  • Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket. (Rómaiaknak írt levél 15, 8)

  • hogy megszabaduljak a júdeai hitetlenektõl, és hogy a szentek szívesen vegyék Jeruzsálemnek tett szolgálatomat. (Rómaiaknak írt levél 15, 31)

  • Ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevõ hatalmat, gyógyítóerõt, segítõkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt. (Korintusiaknak írt I. levél 12, 28)

  • Õ tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betûé, hanem a léleké. Hiszen a betû öl, a lélek pedig éltet. (Korintusiaknak írt II. levél 3, 6)

  • Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélõszéke elõtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 10)

  • Ha levelemmel szomorúságot okoztam is nektek, nem sajnálom. Sajnálkoztam ugyan, amikor láttam, hogy az a levél, ha csak rövid idõre is, szomorúvá tett titeket, (Korintusiaknak írt II. levél 7, 8)

  • Õ némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, (Efezusiaknak írt levél 4, 11)

  • Hiszen Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, az életét kockáztatta, hogy a nekem tett szolgálattal pótolja, amit ti nem tehettek. (Filippieknek írt levél 2, 30)


“O Anjo de Deus não nos abandona jamais.” São Padre Pio de Pietrelcina