Encontrados 46 resultados para: szeretett

  • Ezért közmegegyezéssel elhatároztuk, hogy kiválasztunk néhány férfit, és elküldjük õket hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, (Apostolok Cselekedetei 15, 25)

  • Köszöntsétek Trifénát és Trifoszát, akik az Úrért fáradnak. Köszöntsétek a szeretett Perziszt, aki sokat fáradozott az Úrért. (Rómaiaknak írt levél 16, 12)

  • Legyetek tehát állhatatosak és kitartók, szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló. (Korintusiaknak írt I. levél 15, 58)

  • Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem. (Galatáknak írt levél 2, 20)

  • hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. (Efezusiaknak írt levél 1, 6)

  • éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek. (Efezusiaknak írt levél 5, 2)

  • S hogy ti is halljatok felõlem és dolgaim felõl, Tichikusz, az Úrban szeretett testvérem és munkatársam mindent elmond majd nektek. (Efezusiaknak írt levél 6, 21)

  • Ezért szeretett testvéreim, akik után vágyódom, örömöm és koronám: így álljatok helyt az Úrban, szeretteim! (Filippieknek írt levél 4, 1)

  • kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába. (Kolosszeieknek írt levél 1, 13)

  • Mi tudjuk, Istentõl szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok, (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 4)

  • Urunk, Jézus Krisztus pedig és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, s kegyelmével állandó vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, (Tesszalonikaiaknak írt II. levél 2, 16)

  • Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és békesség Istentõl, az Atyától és Urunktól, Krisztus Jézustól! (Timóteusnak írt II. levél 1, 2)


“Agradeça sempre ao Pai eterno por sua infinita misericórdia”. São Padre Pio de Pietrelcina