Encontrados 650 resultados para: zin

  • ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk ennek a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig. (Korintusiaknak írt I. levél 4, 13)

  • S minden asszony, aki födetlen fõvel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz fejére. Éppen olyan, mintha megnyírták volna. (Korintusiaknak írt I. levél 11, 5)

  • a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. (Korintusiaknak írt I. levél 12, 9)

  • Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színrõl színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. (Korintusiaknak írt I. levél 13, 12)

  • rejtett gondolatai felszínre kerülnek, úgyhogy arcra borul, imádja az Istent és megvallja: "Valóban köztetek az Isten!" (Korintusiaknak írt I. levél 14, 25)

  • Nem szeretném, testvérek, hogy ne tudjatok arról az üldöztetésrõl, amely Ázsiában ért bennünket: módfelett, szinte erõnkön felül ránk nehezedett, úgyhogy már életünkrõl is lemondtunk. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 8)

  • Csak azzal dicsekedhetünk, amirõl lelkiismeretünk tanúskodik: hogy Istennek tetszõ módon, szentül és õszintén, nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmében éltünk a világban, kiváltképpen tiköztetek. (Korintusiaknak írt II. levél 1, 12)

  • Akinek ti megbocsáttok, annak én is. Krisztus színe elõtt már meg is bocsátottam neki kedvetekért, ha egyáltalán volt még mit megbocsátanom. (Korintusiaknak írt II. levél 2, 10)

  • Mi nem tartozunk azok közé, akik Isten tanításával nyerészkednek, hanem õszintén, mintegy az Istenbõl beszélünk, az Isten színe elõtt Krisztusban. (Korintusiaknak írt II. levél 2, 17)

  • tisztaságban, megértõn, béketûrõn és jóságosan, a Szentlélekben és az õszinte szeretetben megmaradva; (Korintusiaknak írt II. levél 6, 6)

  • Minden reményünket felülmúlva, szinte magukat adták oda, elsõsorban az Úrnak, azután Isten akaratából nekünk. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 5)

  • Nem parancsként mondom, hanem mások buzgóságára hivatkozva szeretetetek õszinteségét akarom kipróbálni. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 8)


“Amemos ao próximo. Custa tão pouco querer bem ao outro.” São Padre Pio de Pietrelcina