Encontrados 498 resultados para: zsidó emberek

  • Mert az az Isten akarata, hogy tetteitekkel némítsátok el az ostoba emberek tudatlanságát. (Szent Péter I. levele 2, 15)

  • Szabad emberek vagytok, de nem arra való a szabadságotok, hogy a gonoszság takarójának használjátok, hanem mint Isten szolgái (úgy éljetek vele). (Szent Péter I. levele 2, 16)

  • Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által. (Szent Péter I. levele 4, 6)

  • Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektõl sugalmazva beszéltek - Isten megbízottaiként - a szent emberek. (Szent Péter II. levele 1, 21)

  • De a mostani eget és földet ez a szó megmentette, hogy az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára megmaradjon a tûznek. (Szent Péter II. levele 3, 7)

  • minden olyan levélben, amelyben ezekrõl a dolgokról beszél. Vannak bennük nehezen érthetõ dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is. (Szent Péter II. levele 3, 16)

  • Ha az emberek tanúságát is elfogadjuk, az Isten tanúsága többet jelent. Az Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett. (Szent János I. levele 5, 9)

  • Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják. (Szent Júdás levele 1, 4)

  • Erre elõjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki. (Jelenések könyve 6, 4)

  • Ezekben a napokban az emberek keresni fogják a halált, de nem találják, meghalni kívánnak, de a halál elfut elõlük. (Jelenések könyve 9, 6)

  • A négy angyal megszabadult kötelékeitõl, és készen állt órára, napra, hónapra és évre, hogy megölje az emberek egyharmadát. (Jelenések könyve 9, 15)

  • Ez a három csapás - a szájukból kicsapó tûz, füst és kénkõ - megölte az emberek egyharmadát. (Jelenések könyve 9, 18)


“Esforce-se, mesmo se for um pouco, mas sempre…” São Padre Pio de Pietrelcina