Gefunden 3224 Ergebnisse für: éj

  • Alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsõítsen benneteket. (Szent Péter I. levele 5, 6)

  • Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsõségével és erejével meghívott minket. (Szent Péter II. levele 1, 3)

  • az igazságtalanok az igazságtalanság bérét kapják. Élvezetnek tartják világos nappal a dõzsölést, szenny- és piszokfoltok, kéjelegnek az élvezetekben, amikor veletek együtt lakmároznak. (Szent Péter II. levele 2, 13)

  • De ezek szándékosan tagadják maguk elõtt, hogy az ég õsidõktõl fogva volt, és a föld is azóta, hogy az Isten szavára a vízbõl és a víz által létrejött. (Szent Péter II. levele 3, 5)

  • Ami kezdettõl fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. (Szent János I. levele 1, 1)

  • Tudjuk, hogy aki az Istentõl való, nem vétkezik, mert az Istentõl Született ereje megóvja (a bûntõl), és a gonosz nem érinti. (Szent János I. levele 5, 18)

  • Legyen velünk az Atyaistennek és Jézus Krisztusnak, az Atya Fiának kegyelme, irgalma és békéje, igazságban és szeretetben! (Szent János II. levele 1, 3)

  • hogy ítéletet tartson mindenek fölött, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövetett, és minden káromló szóért, amit az istentelen bûnösök a szájukon csak kiejtettek." (Szent Júdás levele 1, 15)

  • aki tanúskodik Isten Igéjérõl és Jézus Krisztus tanúságtételérõl: mindenrõl, amit látott. (Jelenések könyve 1, 2)

  • és Jézus Krisztustól, a hûséges tanútól, a halottak elsõszülöttétõl és a föld királyainak fejedelmétõl! (Jelenések könyve 1, 5)

  • Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a lobogó tûz, (Jelenések könyve 1, 14)

  • Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélû hegyes kard tört elõ, arca pedig olyan volt, mint a teljes erejében ragyogó nap. (Jelenések könyve 1, 16)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.”(Pe Pio) São Padre Pio de Pietrelcina