Fundar 175 Resultados para: emberi áldozat

  • Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelõtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük. (Korintusiaknak írt II. levél 5, 16)

  • Testvérek, emberi szokásra hivatkozom. Az ember jogerõs végrendeletét senki sem érvénytelenítheti, nem másíthatja meg. (Galatáknak írt levél 3, 15)

  • Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztõ emberi tanítás és a tévedésbe ejtõ álnokság minden szele magával sodor. (Efezusiaknak írt levél 4, 14)

  • Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson. (Kolosszeieknek írt levél 2, 8)

  • Hiszen ezek mind arra valók, hogy használat közben elpusztuljanak. Csak emberi parancsok és tanítások, (Kolosszeieknek írt levél 2, 22)

  • Emberi elismerésre nem törekedtünk, sem a tiétekre, sem a másokéra. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 6)

  • Szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor az Isten szavát hallottátok tõlünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogy valóban az is. Bennetek is hatékonynak bizonyul, akik hittetek. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 13)

  • Nemde abbahagyták volna az áldozat bemutatását, ha a bemutatók egyszeri megtisztulás után megszabadultak volna a bûntudattól. (Zsidóknak írt levél 10, 2)

  • Ha ugyanis azután, hogy az igazságot felismertük, szándékosan vétkeztünk, nincs többé áldozat a bûnért, (Zsidóknak írt levél 10, 26)

  • A jótékonyságról és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert az ilyen áldozat kedves az Istennek. (Zsidóknak írt levél 13, 16)

  • Mert az összes vadak, madarak, csúszómászók és tengeri állatok természetét meg lehet szelídíteni, s meg is szelídíti az emberi természet, (Szent Jakab levele 3, 7)

  • Engedelmeskedjetek az Úrért minden emberi hatalomnak, mind a királynak, a legfõbbnek, mind a helytartóknak, akiket õ küldött, (Szent Péter I. levele 2, 13)


“Ouço interiormente uma voz que constantemente me diz: Santifique-se e santifique!” São Padre Pio de Pietrelcina