Talált 216 Eredmények: örök szégyen

  • A választottakért tehát mindent eltûrök, hogy az örök dicsõségben õk is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban. (Timóteusnak írt II. levél 2, 10)

  • és az örök élet reményében, amelyet az igazmondó Isten õsidõk elõtt megígért, (Titusznak írt levél 1, 2)

  • Saját prófétáik közül az egyik már megállapította: "A krétaiak örök hazugok, gonosz fenevadak és falánk naplopók." (Titusznak írt levél 1, 12)

  • hogy kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örököseivé váljunk. (Titusznak írt levél 3, 7)

  • Mûve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, (Zsidóknak írt levél 5, 9)

  • a keresztségrõl, a kézföltételrõl, a halottak feltámasztásáról és az örök ítéletrõl szóló tanítás megalapozását. (Zsidóknak írt levél 6, 2)

  • Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett. (Zsidóknak írt levél 9, 12)

  • mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektõl Krisztus vére, aki az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élõ Istennek szolgáljunk. (Zsidóknak írt levél 9, 14)

  • A békesség Istene, aki Jézust, a mi Urunkat, a juhok nagy pásztorát az örök szövetség vére által feltámasztotta a halálból, (Zsidóknak írt levél 13, 20)

  • Az Isten hatalma megõrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó idõben majd megnyilvánuljon. (Szent Péter I. levele 1, 5)

  • Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, az Isten élõ és örök szava által. (Szent Péter I. levele 1, 23)

  • A minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztusban örök dicsõségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerõsíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. (Szent Péter I. levele 5, 10)


“Dirás tu o mais belo dos credos quando houver noite em redor de ti, na hora do sacrifício, na dor, no supremo esforço duma vontade inquebrantável para o bem. Este credo é como um relâmpago que rasga a escuridão de teu espírito e no seu brilho te eleva a Deus”. São Padre Pio de Pietrelcina