Talált 1536 Eredmények: Jar
Mert nagyhangú, üres szólamokkal buja testi vágyakra csábítják azokat, akik éppen csak hogy kiszabadultak azok közül, akik tévúton járnak. (Szent Péter II. levele 2, 18)
De a mostani eget és földet ez a szó megmentette, hogy az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára megmaradjon a tûznek. (Szent Péter II. levele 3, 7)
Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem az igazságot tesszük. (Szent János I. levele 1, 6)
De ha világosságban járunk, ahogy õ is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bûnt lemos rólunk. (Szent János I. levele 1, 7)
Aki azt állítja, hogy benne marad, annak úgy kell járnia, ahogyan õ járt. (Szent János I. levele 2, 6)
Aki azonban gyûlöli testvérét, az sötétségben van, a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította. (Szent János I. levele 2, 11)
Nagyon örültem, amikor testvérek érkeztek, és tanúsították, hogy igaz vagy, s az igazság útján jársz. (Szent János III. levele 1, 3)
Nincs nagyobb örömöm, mint amikor hallom, hogy gyermekeim az igazság útján járnak. (Szent János III. levele 1, 4)
Jaj nekik, mert Káin útján járnak, haszonlesésbõl Bileám tévedésébe esnek, és mint Korach, halálukat lelik a lázadásban. (Szent Júdás levele 1, 11)
"Az efezusi egyház angyalának ezt írd: Aki a hét csillagot jobbjában tartja, s aki a hét arany gyertyatartó közt jár, a következõket mondja: (Jelenések könyve 2, 1)
Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A gyõztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van." (Jelenések könyve 2, 7)
De vannak néhányan Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruhájukat: ezek fehér ruhában fognak járni velem, mert méltók rá. (Jelenések könyve 3, 4)