Talált 20 Eredmények: bűnök vallomása
Tudjátok hát meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bûnök megbocsátására!" Ezzel odafordult a bénához: (Márk evangéliuma 2, 10)
S õ bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bûnbánat keresztségét a bûnök bocsánatára, (Lukács evangéliuma 3, 3)
Tudjátok meg hát, testvérek, hogy általa a bûnök bocsánatát hirdetjük nektek. Ezektõl Mózes törvénye alapján nem igazulhattatok meg, (Apostolok Cselekedetei 13, 38)
Ezúttal harmadszor megyek el hozzátok. "Két vagy három tanú vallomása döntsön minden ügyben." (Korintusiaknak írt II. levél 13, 1)
Mert közülük valók azok, akik betolakodnak a házakba, és megnyernek maguknak olyan nõket, akiket bûnök terhelnek s mindenféle vágyak hajtanak, (Timóteusnak írt II. levél 3, 6)
Ezért õ új szövetség közvetítõje. Elõbb azonban a régi szövetség korában elkövetett bûnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget. (Zsidóknak írt levél 9, 15)
hogy aki a bûnöst letéríti a tévelygés útjáról, megmenti a lelkét a haláltól és a bûnök sokaságára fátyolt borít. (Szent Jakab levele 5, 20)
Mindenekelõtt szeressétek egymást figyelmesen, mert a szeretet befedi a bûnök sokaságát. (Szent Péter I. levele 4, 8)