Talált 693 Eredmények: ima

  • Kornéliusz válaszolt: "Éppen ebben az órában lesz négy napja, hogy kilenc órakor imádkoztam házamban, és egy férfi jelent meg elõttem ragyogó ruhában. (Apostolok Cselekedetei 10, 30)

  • Ezt mondta: Kornéliusz, imádságodat meghallgatta az Isten, és alamizsnáidról megemlékeztek színe elõtt. (Apostolok Cselekedetei 10, 31)

  • Küldj el tehát Joppéba, és hívasd el a Péternek nevezett Simont! A tímár Simon házában szállt meg, a tenger partján. (Apostolok Cselekedetei 10, 32)

  • "Joppe városában voltam és imádkoztam, közben látomásom volt. Valami lepedõféle ereszkedett le egészen elém az égbõl, a négy csücskénél fogva. (Apostolok Cselekedetei 11, 5)

  • Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez. (Apostolok Cselekedetei 12, 5)

  • Mihelyt feleszmélt, elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt és imádkoztak. (Apostolok Cselekedetei 12, 12)

  • De Elimász, a varázsló - ezt jelenti a neve - akadékoskodott, és azon volt, hogy elfordítsa a helytartót a hittõl. (Apostolok Cselekedetei 13, 8)

  • Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották õket, akiben hittek. (Apostolok Cselekedetei 14, 23)

  • Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóhoz, mert úgy véltük, hogy ott van az imádkozóhely. Leültünk és beszélni kezdtünk a körénk gyûlt asszonyokhoz. (Apostolok Cselekedetei 16, 13)

  • Egyszer, ahogy az imádkozóhely felé tartottunk, találkoztunk egy jós szellemtõl megszállt leánnyal, aki jóslásaival nagy hasznot hajtott gazdáinak. (Apostolok Cselekedetei 16, 16)

  • Pál és Szilás éjfélkor imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsõítették az Istent, a foglyok meg hallgatták õket. (Apostolok Cselekedetei 16, 25)

  • Szavai befejeztével letérdelt, és imádkozott velük. (Apostolok Cselekedetei 20, 36)


“Não há nada mais inaceitável do que uma mulher caprichosa, frívola e arrogante, especialmente se é casada. Uma esposa cristã deve ser uma mulher de profunda piedade em relação a Deus, um anjo de paz na família, digna e agradável em relação ao próximo.” São Padre Pio de Pietrelcina