Talált 635 Eredmények: seb

  • Ha megérkezik oda, fogadjátok szívesen! Köszönt benneteket még Jézus is, másik nevén Jusztusz. A zsidók közül csak õk dolgoznak együtt velem Isten országának hirdetésében; igazi vigasztalásomra szolgáltak. (Kolosszeieknek írt levél 4, 11)

  • s testvérünket és Krisztus evangéliumának hirdetésében Isten szolgáját, Timóteust elküldtük hozzátok, hogy megerõsítsen benneteket hitetekben, és bátorítson, (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 3, 2)

  • A papok, akik tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, fõképpen, ha az evangélium hirdetésében és a tanításban fáradoznak. (Timóteusnak írt I. levél 5, 17)

  • Akinek pedig hívõ gazdája van, ne hanyagolja el kötelességét azért, mert testvére, hanem annál szívesebben szolgáljon neki, hogy hívõ, így az Isten elõtt kedves és törekszik a jóra. Ezt tanítsd, erre buzdíts! (Timóteusnak írt I. levél 6, 2)

  • Törekedj rá, hogy az Isten színe elõtt megbízható maradj, munkás, akinek nincs miért szégyenkeznie, s aki az igazság hirdetésében a helyes úton jár. (Timóteusnak írt II. levél 2, 15)

  • s amikor elérkezett a meghatározott idõ, kinyilatkoztatta tanítását az evangélium hirdetése útján, amelyre üdvözítõ Istenünk rendelkezésébõl megbízást kaptam - (Titusznak írt levél 1, 3)

  • De annyit azért már látunk, hogy Jézus, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért a dicsõség és nagyság koszorúját nyerte el, hiszen az Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált. (Zsidóknak írt levél 2, 9)

  • Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélû kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velõ gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. (Zsidóknak írt levél 4, 12)

  • Ezért mellõzzük Krisztus tanításának az elemi részleteit, és térjünk át a tökéletesebb dolgokra. Ne ismételjük újra az alapvetõ igazságokat: a holt cselekedetekbõl való megtérést, az Istenbe vetett hitet, (Zsidóknak írt levél 6, 1)

  • Hiszen köztudomású, hogy Urunk Júda törzsébõl származott, e törzzsel kapcsolatban pedig nem beszélt Mózes a papságról. (Zsidóknak írt levél 7, 14)

  • Ilyen fõpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bûnösöktõl elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. (Zsidóknak írt levél 7, 26)

  • Õ annyival kiválóbb papi szolgálatot kapott, amennyivel magasabb rendû, tökéletesebb ígéreten alapuló szövetségnek közvetítõje. (Zsidóknak írt levél 8, 6)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.” São Padre Pio de Pietrelcina