1. Ez a könyv Tobit története, Tóbiel fiáé, aki Ananielnek volt a fia, az meg Babael fiáé, Aduelé, Aziel nemzetségébõl, Naftali törzsébõl.

2. Szalmanasszárnak, az asszírok királyának idejében Tibébõl fogságba hurcolták. Ez Galileának felsõ részén, Kádes-Naftalitól délre fekszik, Hacor fölött nyugatra és Sefattól északra.

3. Én, Tobit, egész életemben igaz úton jártam, s a jót tettem. Bõven osztottam alamizsnát testvéreimnek és azoknak az embereknek, akik velem együtt kerültek az asszírok országába, Ninivébe.

4. Amikor még hazámban, Izrael országában éltem - akkor még fiatal voltam -, atyámnak, Naftalinak egész törzse elszakadt Dávid házától és Jeruzsálemtõl, noha Izrael összes törzse közül rá esett a választás, hogy minden törzs ott mutassa be az áldozatot. A templom, az Isten lakóhelye minden törzs számára épült, örök idõkre.

5. Testvéreim és Naftali háza a borjúnak áldoztak, amelyet Izrael királya, Jerobeám állított Dánban, Galilea hegyein.

6. Gyakran elzarándokoltam - egymagam - az ünnepekre Jeruzsálembe, amint egész Izraelnek elõírja egy örök idõkre szóló törvény, az elsõ terméssel és az állatok elsõszülötteivel, a jószág tizedével és a birka elsõ gyapjával.

7. Odaadtam Áron fiainak, a papoknak, hogy tegyék az áldozati oltárra. A bor és a gabona, az olaj, a gránátalma és az egyéb gyümölcs tizedét Lévi fiainak adtam át, akik Jeruzsálemben teljesítettek szolgálatot. A második tizedet hat egymás utáni éven át eladtam, aztán elmentem és felhasználtam Jeruzsálemben.

8. A harmadikat az árváknak, özvegyeknek és idegeneknek adtam, akik Izrael fiai között élnek. Minden harmadik esztendõben megajándékoztam õket vele, s megettük Mózes törvényének elõírásaihoz híven, ahogyan apai nagyanyám, Debora tanított bennünket. Apám ugyanis meghalt, és árván maradtam.

9. Amikor elértem a férfikort, apám nemzetségébõl vettem feleséget, Annának hívták. Született tõle egy fiam, Tóbiásnak neveztem el.

10. Amikor engem is elhurcoltak Asszíriába, Ninivébe kerültem. Testvéreim és a nemzetségembõl valók mind ettek a pogányok ételébõl,

11. én azonban óvakodtam tõle, hogy egyem a pogányok ételébõl.

12. Mivel szívvel-lélekkel ragaszkodtam Istenemhez,

13. a Magasságbeli Szalmanasszár kegyeibe juttatott, úgyhogy én lettem a bevásárlója.

14. Médiába mentem, s a haláláig vásároltam neki, és a médiai Rágesban Gábaelnél, Gábri testvérénél tíz talentum ezüstöt helyeztem letétbe.

15. Amikor Szalmanasszár meghalt, fia, Szancherib lett helyette a király. A Médiába vezetõ utak nem voltak többé biztonságosak,

16. így nem utazhattam oda. Szalmanasszár idejében bõséges alamizsnát osztottam testvéreimnek.

17. Kenyeremet az éhezõknek, ruhámat a rongyosaknak adtam. Ha láttam, hogy meghalt valaki a nemzetségembõl és odadobták Ninive fala tövébe, eltemettem.

18. Azokat is eltemettem, akiket Szancherib ölt meg. [Amikor Júdeából menekülésszerûen visszatért azután, hogy az ég Királya megbüntette a káromlót, Szancherib sokat megöletett Izrael fiai közül haragjában.] Titokban fogtam a holttesteket, és eltemettem õket. Amikor aztán a király kereste õket, nem találta.

19. Akkor egy ninivei ember elment, és tudtára adta a királynak, hogy én vagyok az, aki titokban eltemetem õket. Mihelyt neszét vettem, hogy a királynak tudomása van tetteimrõl és meg akar öletni, félelmemben elmenekültem.

20. Erre minden vagyonomat elkobozták, mindent lefoglaltak az államkincstár számára, és feleségemen, Annán meg fiamon, Tóbiáson kívül nem maradt semmim.

21. De negyven nap sem telt bele, és két fia megölte Szancheribet, aztán az Ararát-hegységbe menekültek. Helyette Asszarhaddon lett a király. Achikárt, Anael nevû testvérem fiát tette meg fõkincstárosnak és kormányzónak.

22. Achikár szólt az érdekemben, így aztán visszatérhettem Ninivébe. Achikár volt ugyanis a fõpohárnok és a pecsétõr, a kancellár és az államkincstár vezetõje. Asszarhaddon meghagyta hivatalaiban. A rokonságomból származott, az unokaöcsém volt.





“Não se desencoraje, pois, se na alma existe o contínuo esforço de melhorar, no final o Senhor a premia fazendo nela florir, de repente, todas as virtudes como num jardim florido.” São Padre Pio de Pietrelcina