Fondare 502 Risultati per: Szent háború

  • Hallottunk ugyanis Jézus Krisztusba vetett hitetekrõl és arról a szeretetrõl, amelyet minden szent iránt tanúsíttok (Kolosszeieknek írt levél 1, 4)

  • Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. (Kolosszeieknek írt levél 3, 12)

  • Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. (Kolosszeieknek írt levél 3, 16)

  • Köszöntsetek minden testvért szent csókkal! (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 5, 26)

  • aki megváltott és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelmébõl, amelyet Krisztus Jézusban örök idõk óta nekünk ajándékozott, (Timóteusnak írt II. levél 1, 9)

  • s mivel hallom, mekkora hittel és szeretettel vagy Krisztus Jézus és valamennyi szent iránt. (Filemonnak írt levél 1, 5)

  • Nos, szent testvéreim, akiknek mennyei hivatás jutott osztályrészül, nézzétek hitvallásunk követét és fõpapját, Jézust: (Zsidóknak írt levél 3, 1)

  • Ilyen fõpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bûnösöktõl elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. (Zsidóknak írt levél 7, 26)

  • A hitben kapott Noé felvilágosítást a még nem látható eseményekrõl, és szent félelemmel eltelve bárkát épített családja megmentésére. Hitében ítélkezett a világ fölött, és a hitbõl fakadó megigazulásból lett örökös. (Zsidóknak írt levél 11, 7)

  • hanem mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között; (Szent Péter I. levele 1, 15)

  • mert meg van írva: "Szentek legyetek, amint én is szent vagyok." (Szent Péter I. levele 1, 16)

  • és magatok is, mint élõ kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetszõ lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. (Szent Péter I. levele 2, 5)


“Não se fixe voluntariamente naquilo que o inimigo da alma lhe apresenta.” São Padre Pio de Pietrelcina