Fondare 245 Risultati per: elment

  • Amikor Acháb meghallotta, hogy Nabot halott, fogta magát Acháb, elment a jiszreelita Nabot szõlejébe és birtokba vette. (Királyok I. könyve 21, 16)

  • A harmadik esztendõben azonban Júda királya, Jehosafát elment látogatóba Izrael királyához. (Királyok I. könyve 22, 2)

  • A küldönc, aki elment Michajehuért, azt mondta neki: "Lásd, a próféták szavai egybehangzóan kedvezõk a király számára. Ezért a te szavad is legyen egy az õ szavukkal: Jövendölj jót!" (Királyok I. könyve 22, 13)

  • A király most egy másik ötven (férfi) fölé rendelt emberét küldte el hozzá az ötvennel együtt. Az elment és azt mondta neki: "Isten embere, azt parancsolta a király, gyere le!" (Királyok II. könyve 1, 11)

  • A prófétatanítványok közül is elment ötven, s egy bizonyos távolságra maradtak tõlük, míg õk ketten a Jordán mellett álltak meg. (Királyok II. könyve 2, 7)

  • Õ maga pedig elment onnét Kármel hegyére, majd visszatért Szamariába. (Királyok II. könyve 2, 25)

  • Elment hát, magára és fiaira zárta az ajtót, aztán ezek adogatták neki (az edényeket), õ pedig töltögette õket. (Királyok II. könyve 4, 5)

  • Elment hát és jelentette Isten emberének. Az meghagyta: "Menj, add el az olajat és fizesd ki adósságodat! Abból, ami megmarad, fiaiddal együtt megélhetsz." (Királyok II. könyve 4, 7)

  • Így elment, s megérkezett Isten emberéhez a Kármel hegyére. Amikor Isten embere a távolból megpillantotta, így szólt szolgájához, Gechaszihoz: "De hisz ez a mi sunemi asszonyunk! (Királyok II. könyve 4, 25)

  • (Naamán) erre elment urához és elõadta: "Így és így beszélt az Izrael földjérõl való lány." (Királyok II. könyve 5, 4)

  • Naamán tehát elment lovastul, kocsistul, és megállt Elizeus házának ajtaja elõtt. (Királyok II. könyve 5, 9)

  • Hát nem különbek Damaszkusz folyói, az Abana és a Parpar Izrael minden vizénél? Miért ne fürödhetnék hát meg azokban, hogy megtisztuljak?" Azzal megfordult, és haragosan elment onnan. (Királyok II. könyve 5, 12)


“É doce o viver e o penar para trazer benefícios aos irmãos e para tantas almas que, vertiginosamente, desejam se justificar no mal, a despeito do Bem Supremo.” São Padre Pio de Pietrelcina