Encontrados 298 resultados para: Embert
s így szólt hozzájuk: "Elém vezettétek ezt az embert mint a nép lázítóját. Jelenlétetekben kihallgattam, de az ellene felhozott vádak közül nem találtam egyben sem vétkesnek. (Lukács evangéliuma 23, 14)
Ahogy elvezették, megállítottak egy cirenei embert, Simont, aki éppen a mezõrõl tartott hazafelé. Vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után. (Lukács evangéliuma 23, 26)
(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. (János evangéliuma 1, 9)
Ha tehát szombaton is körülmetélkedhet az ember, hogy Mózes törvénye csorbát ne szenvedjen, miért acsarkodtok ellenem, amiért egy embert meggyógyítottam szombaton? (János evangéliuma 7, 23)
Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. (János evangéliuma 9, 1)
Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz, (János evangéliuma 9, 13)
Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: "Dicsõítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bünös." (János evangéliuma 9, 24)
Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte tõlük: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" (János evangéliuma 18, 29)
Ezt az embert az Isten elhatározott terve szerint kiszolgáltattátok, és gonosz kezek által keresztre feszítve elveszejtettétek. (Apostolok Cselekedetei 2, 23)
Éppen akkor vittek oda egy bénán született embert, akit mindennap letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy a templomba menõktõl alamizsnát kérjen. (Apostolok Cselekedetei 3, 2)
így szólt hozzájuk: "Jól tudjátok, hogy mennyire tilos zsidó férfinak pogánnyal érintkeznie vagy vele tartania. De nekem az Isten megmutatta, hogy egy embert sem szabad közönségesnek vagy tisztátalannak tartani. (Apostolok Cselekedetei 10, 28)
Amikor rátalált, magával vitte Antióchiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Elõször Antióchiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek. (Apostolok Cselekedetei 11, 26)