Encontrados 78 resultados para: Jutott

  • Amikor Jonatán és a nép értesültek ezekrõl az ígéretekrõl, nem hittek nekik és nem fogadták el õket. Mert eszükbe jutott az a nagy nyomorúság, amit Demetriusz Izraelre hozott és amivel annyira sanyargatta õket. (Makkabeusok I. könyve 10, 46)

  • Így a 167. esztendõben Demetriusz jutott uralomra. (Makkabeusok I. könyve 11, 19)

  • Apollóniusz erre elment a királyhoz és jelentést tett neki a tudomására jutott pénzrõl. Ez megbízta kancellárját, Heliodort, hogy kerítse meg a szóban forgó kincset. (Makkabeusok II. könyve 3, 7)

  • Nem jutott neki sír a földben. Ez teljesen igazságos volt így! Mert sokat vétkezett az oltár ellen, amelyen szent a tûz és a hamu. Ezért lelte hamuban a halálát. (Makkabeusok II. könyve 13, 8)

  • Tehetséges ifjú voltam ugyan, és jó lélek jutott részemül, (Bölcsesség könyve 8, 19)

  • Nem ért célt az elsõ, aki fürkészni kezdte, de az utolsó sem jutott a végére. (Sirák fia könyve 24, 28)

  • éppen úgy fogja az asszírok királya elhurcolni a foglyul ejtett egyiptomiakat és a rabságba jutott kusitákat, az ifjakat és az öregeket egyaránt, köntös meg saru nélkül, meztelen alféllel, Egyiptom gyalázatára. (Izajás könyve 20, 4)

  • Fölépítették a Tófet magaslatát a Ben-Hinnom völgyében, hogy áldozatul elégessék fiaikat és lányaikat, bár ilyet egyáltalán nem parancsoltam nekik, még csak eszembe se jutott. (Jeremiás könyve 7, 31)

  • Magaslatokat építettek a Baalnak, hogy elégessék tûzzel fiaikat, amit egyáltalán nem parancsoltam, sem el nem rendeltem, de még csak eszembe se jutott. (Jeremiás könyve 19, 5)

  • Magaslatokat építettek Baalnak a Ben-Hinnom völgyében, hogy ott fiaikat és lányaikat tûzbe küldjék Moloch tiszteletére, amit egyáltalán nem parancsoltam nekik, mert eszembe sem jutott, hogy ilyen utálatos dolgot megtehetnek; és így bûnbe vitték Júdát. (Jeremiás könyve 32, 35)

  • "Kelj útra, menj el Ninivébe, a nagy városba! Hirdesd neki, hogy gonoszsága színem elé jutott." (Jónás könyve 1, 2)

  • Péternek akkor eszébe jutott Jézus szava: "Mielõtt a kakas szól, háromszor megtagadsz." Kiment, és keserves sírásra fakadt. (Máté evangéliuma 26, 75)


“Enquanto tiver medo de ser infiel a Deus, você não será’. Deve-se ter medo quando o medo acaba!” São Padre Pio de Pietrelcina