Encontrados 243 resultados para: Salamon temploma
Nem így vétkezett Irzael királya, Salamon is? Annyi nép között egyetlen király sem volt hozzá hasonló. Istene szerette, és Isten tette meg egész Izrael királyává. S az idegen asszonyok még õt is bûnre csábították. (Nehemiás könyve 13, 26)
Temploma olyan, mint a meggyalázott férfi, pompás fölszerelését elhurcolták zsákmányul. (Makkabeusok I. könyve 2, 8)
Akkor az Úr majd kinyilvánítja ezt a helyet. Megjelenik az Úr dicsõsége és a felhõ, mint Mózes idejében, és akkor, amikor Salamon imádkozott, hogy a templom fölszentelése magasztos legyen." (Makkabeusok II. könyve 2, 8)
hogyan könyörgött Mózes az Úrhoz, mire aztán tûz hullott alá az égbõl és elemésztette az áldozatot; ugyanígy imádkozott Salamon is, és tûz hullott alá, és megemésztette az égõáldozatot. (Makkabeusok II. könyve 2, 10)
Így Salamon is nyolc napig tartó ünnepet tartott. (Makkabeusok II. könyve 2, 12)
Ezután Júdás Karnion és Atergatejon temploma ellen vonult fel, és megvert huszonötezer embert. (Makkabeusok II. könyve 12, 26)
Salamon mondásai: A bölcs fiú örömet szerez az apjának, de az ostoba fiú bánat az anyjának. (Példabeszédek könyve 10, 1)
Ezek is Salamon mondásai - Hiszkijának, Júda királyának emberei gyûjtötték össze õket: (Példabeszédek könyve 25, 1)
Nézzétek, Salamon gyaloghintója! Hatvan hõs van körülötte, Izraelnek legjava. (Énekek éneke 3, 7)
Trónust építtetett magának Salamon király, a Libanon fáiból. (Énekek éneke 3, 9)
Sion leányai, gyertek, nézzétek: Salamon király, fején a korona, amellyel szülõanyja megkoronázta lakodalma napján, szíve örömének napján! (Énekek éneke 3, 11)
Elõttem a szõlõ, most az enyém; Salamon, az ezer ezüst legyen a tied, kétszázat meg kapjanak a termés õrei. (Énekek éneke 8, 12)