Encontrados 438 resultados para: a Krisztus szava

  • De éppen azért nyertem irgalmat, hogy Jézus Krisztus elõször is rajtam mutassa meg végtelen türelmét, példaképül azoknak, akik a jövõben hisznek majd benne, és így eljutnak az örök életre. (Timóteusnak írt I. levél 1, 16)

  • Hiszen egy az Isten, egy a közvetítõ is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, (Timóteusnak írt I. levél 2, 5)

  • Aki ugyanis jól végzi szolgálatát, nagy megbecsülésre tesz szert, és bizalmat szerez magának a Krisztus Jézusra alapozott hitben. (Timóteusnak írt I. levél 3, 13)

  • Ha ezt tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen annak a hitnek és igaz tanításnak szavaival táplálkozol, amelynek követõje lettél. (Timóteusnak írt I. levél 4, 6)

  • Az Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra kérlek, tartsd meg mindezt elõítélettõl mentesen, és semmit ne tégy részrehajlásból. (Timóteusnak írt I. levél 5, 21)

  • Ha valaki mást tanít, s nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait és az istenes tanítást, (Timóteusnak írt I. levél 6, 3)

  • Felszólítalak az Isten nevében, aki mindeneket éltet, és Krisztus Jézus nevében, aki Poncius Pilátus elõtt tanúságot tett az igazság mellett, (Timóteusnak írt I. levél 6, 13)

  • teljesítsd megbízatásodat bûntelenül és feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. (Timóteusnak írt I. levél 6, 14)

  • Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint (Timóteusnak írt II. levél 1, 1)

  • Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és békesség Istentõl, az Atyától és Urunktól, Krisztus Jézustól! (Timóteusnak írt II. levél 1, 2)

  • aki megváltott és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelmébõl, amelyet Krisztus Jézusban örök idõk óta nekünk ajándékozott, (Timóteusnak írt II. levél 1, 9)

  • s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítõnk, Krisztus Jézus megjelenésével. Õ legyõzte a halált, s felragyogtatta elõttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal, (Timóteusnak írt II. levél 1, 10)


“O Senhor nos dá tantas graças e nós pensamos que tocamos o céu com um dedo. Não sabemos, no entanto, que para crescer precisamos de pão duro, das cruzes, das humilhações, das provações e das contradições.” São Padre Pio de Pietrelcina