Encontrados 181 resultados para: milyen
Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg. (János evangéliuma 12, 33)
Így beteljesedett, amit Jézus mondott, amikor megjövendölte, milyen halállal hal meg. (János evangéliuma 18, 32)
E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsõíti majd meg Istent. Majd hozzátette: "Kövess engem!" (János evangéliuma 21, 19)
Az ég az én trónom, s a föld lábam alatt a zsámoly. Milyen házat építhetnétek nekem - mondja az Úr -, vagy hol lehetne pihenõhelyem? (Apostolok Cselekedetei 7, 49)
Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy látta az úton az Urat, hogy mit mondott neki, s milyen bátran beszélt Damaszkuszban Jézus nevében. (Apostolok Cselekedetei 9, 27)
Erre az egész gyülekezet elhallgatott, és meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között. (Apostolok Cselekedetei 15, 12)
Tõled szeretnénk hallani, hogy milyen felfogást vallasz. Csak azt tudjuk errõl a felekezetrõl, hogy mindenütt ellenzésre talál." (Apostolok Cselekedetei 28, 22)
S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: "Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz." (Rómaiaknak írt levél 10, 15)
Lám, milyen sokféle nyelv van a világon, de egy sem érthetetlen. (Korintusiaknak írt I. levél 14, 10)
De - kérdezhetné valaki - hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elõ? (Korintusiaknak írt I. levél 15, 35)
Õ pedig még jobb szívvel van irántatok, mert emlékszik mindnyájatok engedelmes lelkületére, hogy milyen félve-rettegve fogadtátok. (Korintusiaknak írt II. levél 7, 15)
Hallhattátok már, hogy azelõtt, még mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát és a romlására törtem. (Galatáknak írt levél 1, 13)