Fundar 706 Resultados para: Saul és az emberek bűnbánata

  • Így van ez veletek is: ha a nyelv adományával megáldva nem hallattok érthetõ szavakat, hogyan értsék meg az emberek, amit mondtok? Csak a levegõbe beszéltek! (Korintusiaknak írt I. levél 14, 9)

  • Elutasítjuk a gyalázatos alattomosságot, nem alkalmazunk cselt, és nem hamisítjuk meg az Isten szavát, hanem az Isten jelenlétében nyíltan hirdetjük az igazságot, s rábízzuk magunkat az emberek lelkiismeretére. (Korintusiaknak írt II. levél 4, 2)

  • A becsületre ugyanis vigyázunk nemcsak Isten, hanem az emberek elõtt is. (Korintusiaknak írt II. levél 8, 21)

  • Hiszen ti, okos emberek, engeditek, hogy a balgák megnyerjenek benneteket. (Korintusiaknak írt II. levél 11, 19)

  • Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája. (Galatáknak írt levél 1, 10)

  • amelyrõl korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. (Efezusiaknak írt levél 3, 5)

  • Ne látszatra szolgáljatok, mint akik emberek tetszését keresik, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát. (Efezusiaknak írt levél 6, 6)

  • Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok õket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében. (Kolosszeieknek írt levél 3, 22)

  • Az emberek maguktól beszélnek róla, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élõ és igaz Istennek szolgáljatok, (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 9)

  • Az emberek önzõk, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, (Timóteusnak írt II. levél 3, 2)

  • Mint ahogy Jannesz és Jambresz ellenszegültek Mózesnek, úgy ezek is szembeszállnak az igazsággal - romlott agyú, ingadozó hitû emberek. (Timóteusnak írt II. levél 3, 8)

  • Ne hallgassanak zsidó mesékre, és ne kövessék az igazságtól elfordult emberek parancsait. (Titusznak írt levél 1, 14)


“Você deve ter sempre prudência e amor. A prudência tem olhos; o amor tem pernas. O amor, como tem pernas, gostaria de correr a Deus. Mas seu impulso de deslanchar na direção dEle é cego e, algumas vezes, pode tropeçar se não for guiado pela prudência, que tem olhos.” São Padre Pio de Pietrelcina