Encontrados 67 resultados para: zsidó imádat

  • Errõl minden efezusi zsidó és görög tudomást szerzett. Nagy félelem fogta el õket, és magasztalták Urunk Jézus nevét. (Apostolok Cselekedetei 19, 17)

  • De amikor észrevették, hogy zsidó, lármázni kezdtek, s vagy két óráig egy emberként ordították: "Nagy az efezusiak Artemisze!" (Apostolok Cselekedetei 19, 34)

  • "Én zsidó vagyok - felelte Pál -, Tarzuszból származom, a híres kilikiai városnak vagyok a polgára. Kérlek, engedd meg, hogy szóljak a néphez." (Apostolok Cselekedetei 21, 39)

  • "Zsidó vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gamáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. Az Isten szolgálatában éppúgy buzgólkodtam, mint most ti mindannyian. (Apostolok Cselekedetei 22, 3)

  • Néhány nap múlva megjelent Félix, zsidó feleségével, Druzillával együtt, aki zsidó nõ volt, hívatta Pált és meghallgatta a Krisztus Jézusra vonatkozó hit felõl. (Apostolok Cselekedetei 24, 24)

  • "Agrippa király és ti mindnyájan, akik itt megjelentetek - kezdte Fesztusz -, nézzétek ezt az embert! Miatta egész sereg zsidó fölkeresett Jeruzsálemben is, itt is. Nagy hangon azt kiabálták róla, hogy nem szabad tovább élnie. (Apostolok Cselekedetei 25, 24)

  • Életem kora ifjúságomtól fogva népem körében, Jeruzsálemben folyt, ismeretes minden zsidó elõtt. (Apostolok Cselekedetei 26, 4)

  • Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetélés, ami a testen látható, (Rómaiaknak írt levél 2, 28)

  • az a zsidó, aki bensõleg az, s aki nem betû szerint, hanem lélek szerint körülmetélt. Az ilyen nem embertõl, hanem Istentõl kapja a dicséretet. (Rómaiaknak írt levél 2, 29)

  • A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvénybõl eredõ megigazulásra, nem jutott el a törvény tel jesítésére. (Rómaiaknak írt levél 9, 31)

  • Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bõkezû mindazokhoz, akik segítségül hívják. (Rómaiaknak írt levél 10, 12)

  • Hallhattátok már, hogy azelõtt, még mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát és a romlására törtem. (Galatáknak írt levél 1, 13)


“Se quisermos colher é necessário não só semear, mas espalhar as sementes num bom campo. Quando as sementes se tornarem plantas, devemos cuidá-las para que as novas plantas não sejam sufocadas pelas ervas daninhas.” São Padre Pio de Pietrelcina