1. A prófétatanítványok asszonyai közül az egyik hangosan megszólította Elizeust, ezekkel a szavakkal: "Férjem, a te szolgád, meghalt. Tudod jól, hogy szolgád az Úr tisztelõje volt, s most jön a hitelezõ, hogy elvigye a két fiamat rabszolgának."

2. Elizeus azt válaszolta: "Mit tegyek veled? Add ide, amid van házadban!" Az így felelt: "Nincs semmi egyebe szolgálódnak házában, csak egy korsója, s benne olaj."

3. Erre azt mondta neki: "Menj, kérj kölcsön minden szomszédodtól edényeket, mégpedig üres edényeket, de ne keveset!

4. Aztán menj, zárd magadra és fiaidra az ajtót, és tölts (az olajból) mindegyik edénybe. Amelyik megtelik, azt állítsd félre."

5. Elment hát, magára és fiaira zárta az ajtót, aztán ezek adogatták neki (az edényeket), õ pedig töltögette õket.

6. Amikor az edények megteltek, azt mondta az egyik fiának: "Nyújts ide még egy korsót!" De az azt felelte: "Nincs több edény." Ezzel az olaj megszûnt folyni.

7. Elment hát és jelentette Isten emberének. Az meghagyta: "Menj, add el az olajat és fizesd ki adósságodat! Abból, ami megmarad, fiaiddal együtt megélhetsz."

8. Elizeus egy nap elindult és átment Sunembe. Ott lakott egy elõkelõ asszony, aki meghívta asztalához, s így ahányszor csak átment, mindig betért hozzá enni.

9. Az (asszony) így szólt férjének: "Nézd, tudom, hogy Istennek szent embere az, aki mindig betér hozzánk.

10. Rendezzünk hát be neki a tetõn egy kis szobát, tegyünk bele ágyat, asztalt, széket meg mécsest, s ahányszor csak betér hozzánk, fölmehet majd ebbe a fönti szobába és lefekhet."

11. Történt, hogy egy nap megérkezett, betért a fönti szobába és lefeküdt.

12. Aztán így szólt szolgájához, Gechaszihoz: "Hívd ide sunemi asszonyunkat!" Odahívta, s az oda is állt (Gechaszi) elé.

13. Erre meghagyta: "Mondd meg neki: Te annyi gondot vállaltál miattunk. Mit tehetnénk érted? Lehetne talán egy szót szólni érdekedben a királynál vagy a sereg vezérénél?" Azt felelte: "Nemzetségem körében élek."

14. Tovább kérdezte hát: "Mégis, mit lehetne tenni érted?" Gechaszi így válaszolt: "Ó, nincs neki fia és a férje öreg."

15. Erre megparancsolta: "Hívd ide!" Odahívta, az be is lépett az ajtón.

16. Akkor így szólt hozzá: "Egy esztendõ elteltével ilyen idõ tájt fiút dajkálsz." Azt felelte: "Nem uram, ne ámítsd szolgálódat!"

17. De az asszony áldott állapotba került, és az Elizeus által megnevezett idõben fiút szült.

18. Amikor a fiú már nagy volt, történt, hogy egy nap kiment apjához az aratók közé.

19. Így panaszkodott apjának: "A fejem, a fejem!" Az meghagyta az egyik szolgának: "Vidd vissza anyjához!"

20. Fogta hát és anyjához vitte. Délig ölében feküdt, aztán meghalt.

21. Erre fölment, Isten embere ágyára fektette, rázárta az ajtót és kiment.

22. Aztán hívatta férjét és kérte: "Küldj ide nekem egy szolgát és egy nõstényszamarat! Elmegyek Isten emberéhez, s hamarosan vissza is térek."

23. Az megkérdezte tõle: "Miért akarsz éppen ma elmenni hozzá, amikor se szombat nincs, se újhold napja?" "Engedj csak!" - felelte.

24. Ezzel fölnyergelte a szamarat és megparancsolta a szolgának: "Hajts gyorsan, s ne hagyj fel az ügetéssel, míg nem szólok neked!"

25. Így elment, s megérkezett Isten emberéhez a Kármel hegyére. Amikor Isten embere a távolból megpillantotta, így szólt szolgájához, Gechaszihoz: "De hisz ez a mi sunemi asszonyunk!

26. Rajta, fuss eléje és kérdezd meg tõle: Jól vagy? Jól van a férjed? Jól van a fiú?"

27. "Igen" - felelte. De mihelyt odaért Isten emberéhez a hegyre, átkarolta lábát. Gechaszi odalépett, hogy ellökje onnan. Az Isten embere azonban azt mondta: "Hagyd csak! Szomorú a lelke, s az Úr elrejtette elõlem, nem tárta fel elõttem."

28. Akkor (az asszony) így szólt: "Hát kértem én fiút uramtól? Nem azt mondtam inkább: Ne ébressz bennem csalóka reményeket?"

29. Erre így szólt Gechaszihoz: "Övezd fel derekadat, vedd kezedbe botomat, és menj el! Ha találkozol valakivel, ne köszöntsd, s ha valaki köszönt, ne viszonozd. Aztán tedd botomat a fiú arcára."

30. A fiú anyja azonban így szólt: "Úgy igaz, ahogy az Úr él és úgy igaz, amint te élsz: nem tágítok!" Erre elindult és követte.

31. Gechaszi azonban elõrement és a fiú arcára tette a botot. De semmi nesz, semmi jele az életnek. Visszafordult hát, eléje ment és jelentette: "Nem ébredt fel a fiú!"

32. Amikor Elizeus belépett a házba, a fiú ott feküdt holtan az ágyán.

33. Bement, magára zárta az ajtót és az Úrhoz könyörgött.

34. Aztán fölment az ágyra és a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett.

35. Akkor fölállt és le-föl járkált a szobában, majd újra fölment és hétszer ráborult. Végül tüsszentett a fiú és kinyitotta a szemét.

36. Erre szólt Gechaszinak. Azt mondta neki: "Hívd ide sunemi asszonyunkat!" Az szólt neki, és (az asszony) be is ment hozzá.

37. Akkor azt mondta neki: "Vedd a fiadat!" Az eléje lépett, a lábához borult, s földig hajolt elõtte. Aztán vette a fiát és kiment.

38. Elizeus visszatért Gilgalba. Éppen éhínség uralkodott az országban. Amikor a prófétatanítványok egyszer ott ültek elõtte, szólt szolgájának: "Tégy fel egy nagy fazekat és fõzz valami ételt a prófétatanítványoknak!"

39. Egyikük erre kiment a mezõre valami zöldségfélét szedni. Talált is egy vadindát és teleszedte róla vadtökkel a köntösét. Amikor hazatért, darabokra vágta és beletette a fazékba, bár nem ismerték.

40. Hanem amikor kimerték az embereknek az ételt, hogy egyenek, s csakugyan ettek is az ételbõl, felkiáltottak: "Halál rejlik a fazékban, Isten embere!" S nem tudtak többet enni belõle.

41. Erre megparancsolta: "Hozzatok lisztet!" Beletette a fazékba és így szólt: "Szedjetek az embereknek, hadd egyenek!" S nem volt többé semmi ártalmas a fazékban.

42. Baal-Salisából jött egy ember és új kenyeret hozott az Isten emberének, húsz árpakenyeret meg darát a zsákjában. Erre megparancsolta: "Adjatok enni az embereknek!"

43. Szolgája ellene vetette: "Hogy adjak ennyit száz ember elé?" De õ azt felelte: "Adj csak az embereknek enni!"

44. Mert ezt mondja az Úr: "Esztek és még marad is." Erre eléjük tette, ettek, s még maradt is, ahogy az Úr mondta.





“Não abandone sua alma à tentação, diz o Espírito Santo, já que a alegria do coração é a vida da alma e uma fonte inexaurível de santidade.” São Padre Pio de Pietrelcina