1. Miért nem ad idõt a Mindenható, és miért nem látják meg barátai a napjait?

2. A gonoszok eltolják a mezsgyekövet, a pásztort és a nyájat megrabolják.

3. Az árvától elhajtják a szamarát, s elviszik zálogba az özvegy tehenét.

4. A szegény embert leszorítják az útról, mindnyájan elbújnak a föld szegényei.

5. Mint a vadszamarak, mennek a pusztába - gyermekük éhsége ûzi õket oda -, kiaszott pusztában élelmet keresnek.

6. A mihaszna ember földjét learatják, õk szüretelik le a gonosz szõlejét.

7. Meztelen alusznak, minden ruha nélkül, és ha hideg van is, nincsen takarójuk.

8. Rájuk zúdul az esõ a hegyekbõl, jobb menedék híján sziklához lapulnak.

9. Az árváktól is elrabolják földjüket, elveszik zálogba a szegény köntösét.

10. Mezítelen járnak, szinte ruha nélkül, és éhesek, mikor kévéket vonszolnak.

11. Malomkövük sincsen olajat préselni, kádakat taposnak, mégis szomjúhoznak.

12. A városból égig hatol a félholtak szava, és a meggyötörtek lelke fölkiált, de az Isten néma marad panaszukra.

13. Mások is ellene vannak a világosságnak, azok, akik nem ismerik az útjait, és nem maradnak meg az ösvényein.

14. Fölkel a gyilkos a sötét éjszakában, s megöli a szegényt és a nyomorultat. Tolvaj ólálkodik éjszaka idején,

15. Az alkonyatot lesi a házasságtörõ. "Nem lát meg senki sem" - gondolja magában, s eltakarja arcát, fátyolt borít rá.

16. betör a házakba, amikor sötét van. Mikor nappal van, akkor bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról.

17. Mindnyájuknak borzalom a reggel, mert a félelmeit megtapasztalják.

18. A világosság elõl gyorsan elmenekül, s nem veszi az irányt a magaslatok felé. Átkozott a birtokrésze a földön.

19. Hõség és szárazság nyeli el a vizét, maradék búzáját az aszály emészti meg.

20. Felejtse el még az anyja méhe is! A nevére úgysem gondol többé senki. Törjön ketté, mint a fa, vesszen a gonoszság!

21. Gyötörte a meddõt, ki nem szült gyermeket, és nem tett jót sose az özveggyel.

22. Hatalma hosszú életet ad az erõsnek, talpára áll újra, ki élni nem remélt.

23. Biztonságot ad, ha bízik benne, a szeme õrködik ösvényei fölött.

24. Egyszer emelkedik, aztán meg letûnik, elhervad, mint a sósfû, amelyet gyûjtenek, éppen úgy levágják, mint a kalászt.

25. Vagy talán nem így van? Ki tud megcáfolni? Ki tudja semmivé tenni beszédemet?





“A divina bondade não só não rejeita as almas arrependidas, como também vai em busca das almas teimosas”. São Padre Pio de Pietrelcina