Jób könyve, 7

6. Napjaim futnak, mint takács vetélõje, eltûnnek, s nyomukban nem marad reménység.

Versos relacionados con Jób könyve, 7:

A Job 7 egy olyan fejezet, amelyben Job továbbra is megbánja helyzetét, kifejezve kétségbeesést a fizikai és érzelmi fájdalom miatt. Megkérdőjelezi létezésének okát, és arra kéri Istent, hogy hagyja békén. Az alábbiakban öt vers található a fejezetben szereplő témákkal kapcsolatban:

Zsoltár 6:6: "Annyira unatkozom, hogy annyira nyögjek; minden este könnyben úszom az ágyamat; hajnalban az ágyam." Ez a vers az érzelmi és fizikai fáradtságról beszél, amelyet a munka érez, könnyei minden este elárasztják az ágyát.

Zsoltár 13:2: "Meddig, Uram? Örökké elfelejtesz? Mint munka, a zsoltáros is úgy érzi, hogy Isten elfelejti, és azon töprengett, mennyi ideig kell még elviselnie a fájdalmat.

Zsoltár 22:1-2: "Istenem, én, Istenem, miért hagytál el engem? Miért távol van attól, hogy segítsen nekem és a betegeim szavait? Nincs béke." Ez a zsoltár a kétségbeesés és az elhagyás kiáltásával kezdődik, ami tükrözi a munka fájdalmát és magányát.

Zsoltár 38:6: "ívelt vagyok, nagyon ravasz vagyok, sajnálom egész nap." Ez a vers leírja Job fizikai állapotát, amelyet ívelt és levon a fájdalomból.

Zsoltár 88:14: "Miért utasítja el az Úr a lelkemet? Miért rejti el az arcodat tőlem?" A zsoltárosnak érzi magát, hogy elhagyja Isten, és megkérdőjelezi, miért rejti el Isten az arcát. Ezt az érzést Job megosztja, aki úgy érzi, hogy Isten elutasította és elhagyta őt.