1. Salamon rokonságba került a fáraóval, Egyiptom királyával; elvette a fáraó lányát, és Dávid városába vitte, míg föl nem építette palotáját, az Úr templomát meg Jeruzsálem körül a falat.

2. A nép még a magaslatokon mutatta be az áldozatot, mert egészen addig nem építettek házat az Úr nevének.

3. Salamon szerette az Urat, s atyja, Dávid parancsaihoz tartotta magát; mindazonáltal õ is a magaslatokon áldozott és tömjénezett.

4. A király elment Gibeonba áldozatot bemutatni. Ez volt ugyanis a legjelentõsebb magaslat. Ezer égõáldozatot mutatott be Salamon ott az oltáron.

5. Gibeonban megjelent az Úr Salamonnak, éjszaka, álmában. Így szólt az Isten: "Kérj, mit adjak neked!"

6. Salamon azt felelte: "Nagy irgalommal voltál szolgád, az én atyám, Dávid iránt: hûségesen, jó lélekkel és egyenes szívvel járt színed elõtt; mindvégig irgalommal voltál hozzá: megajándékoztad egy fiúval, aki most a trónján ül.

7. Igen, Uram és Istenem, királlyá tetted szolgádat atyám helyett. De hát fiatal ember vagyok, nem tudom, miként kell uralkodni.

8. Ráadásul kiválasztott néped élén áll szolgád, egy nagy nép élén, amely akkora, hogy se szeri, se száma.

9. Adj hát szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat. Mert hisz ki tudná másképp kormányozni ezt a te népes népedet?"

10. Tetszett az Úrnak, hogy Salamon ilyen kéréssel fordult hozzá.

11. Ezért így szólt hozzá az Úr: "Mivel épp ezzel a kéréssel fordultál hozzám, nem hosszú életet vagy gazdagságot kértél magadnak, nem is ellenséged életét kérted, hanem bölcsességért könyörögtél, hogy szem elõtt tartsd az igazságot,

12. lásd, megadom neked, amit kértél. Bölcs és értõ szívet adok neked, amilyen nem volt elõtted, s nem lesz utánad sem.

13. Ráadásul azt is megadom, amit nem kértél, a gazdagságot és a dicsõséget, hogy nem lesz a királyok közt hozzád hasonló.

14. S ha az én útjaimon jársz, megtartva parancsaimat és törvényeimet, amint atyád, Dávid járt, hosszú életet ajándékozok neked."

15. Amikor Salamon fölébredt, látta, hogy álma volt. Visszatért Jeruzsálembe, az Úr szövetségének ládája elé lépett, és égõáldozatot mutatott be, majd bemutatta a közösség áldozatát, és ünnepi lakomát rendezett szolgáinak.

16. Akkortájt elment a királyhoz két szajha. Eléje járultak, s az egyik asszony azt mondta:

17. "Engedj meg, Uram! Én, és ez az asszony itt ugyanabban a házban lakunk. Szültem a jelenlétében a házban.

18. Három nappal lebetegedésem után ez az asszony is szült. Együtt voltunk, nem volt senki idegen a házban, csak mi ketten voltunk a házban.

19. Aztán éjszaka ennek az asszonynak meghalt a fia, mert agyonnyomta.

20. Erre éjnek idején fölkelt, s míg szolgálód aludt, elvette mellõlem fiamat és saját keblére fektette, az õ halott fiát meg az én keblemre tette.

21. Amikor fölkeltem, hogy megszoptassam, lám, halott volt a fiam. De virradatkor jobban megnéztem, s kiderült, hogy nem az én fiam volt, akit szültem."

22. A másik asszony azonban ellene vetette: "Nem igaz, a te fiad halott, s az enyém az élõ." Így vitatkoztak a király elõtt.

23. Erre a király azt mondta: "Ez azt állítja: Az az én fiam ott, mármint az élõ, s a te fiad a halott. Az meg kijelentette: Nem igaz, a te fiad a halott, az enyém az élõ."

24. Aztán megparancsolta a király: "Hozzatok ide egy kardot!" Odavittek hát a királynak egy kardot.

25. S a király így szólt: "Vágjátok ketté az élõ gyermeket, s adjátok az egyik felét az egyiknek, a másik felét a másiknak!"

26. Akkor az az asszony, akinek a gyerek a sajátja volt - mivel fölébredt benne a fia iránti szeretet -, azt mondta a királynak: "Engedelmeddel, uram, adjátok oda neki a gyermeket, ne öljétek meg!" A másik ellenben így kiabált: "Ne legyen se az enyém, se a tied, vágd ketté!"

27. Most a király vette át a szót, s azt mondta: "Annak adjátok oda a gyereket, ne öljétek meg! Mert az az anyja."

28. Egész Izrael hallott a király ítéletérõl, és nagy tiszteletre ébredt a király iránt, mert látták: isteni bölcsesség tölti el, hogy igazságot szolgáltasson.





“O Senhor nos dá tantas graças e nós pensamos que tocamos o céu com um dedo. Não sabemos, no entanto, que para crescer precisamos de pão duro, das cruzes, das humilhações, das provações e das contradições.” São Padre Pio de Pietrelcina